Kedves Látogató!
Szeretettel köszöntöm a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet folyamatosan megújuló honlapján, mellyel célunk, hogy a kórházi ellátással kapcsolatban felmerülő kérdéseikre betegeink és hozzátartozóik választ kapjanak, praktikus információkkal segítségükre legyünk és szolgáltatásainkról részletes információval rendelkezzenek.
Talán Ön előtt is ismert és külön-külön nem is kellene bemutatnom Budapest két patinás, 120 éves kórházát, a Szent István Kórházat és a Szent László Kórházat, mégis engedje meg, hogy most megtegyem. Azt talán kevesen tudják, hogy 2007. június 30-án létrejött a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet, melyhez hozzátartozik a Merényi Gusztáv Kórház és a Jahn Ferenc Rehabilitációs Centrum is, a fúzióval pedig Budapest egyik legnagyobb és legsokrétűbb "megakórháza" jött létre. Az összevonás után is megmaradt mindkét kórház neve, de a Szent László Kórház a Szent István telephelyeként működik tovább. A két kórház évente több mint 140 ezer beteget lát el.
Az egyesüléskor egyáltalán nem voltunk könnyű helyzetben, hiszen mindkét intézménynek sajátos szakmai és kulturális öröksége van. Viszont azt is tudtuk, hogy a profiltisztításra szükség van, hogy utána még hatékonyabb és magasabb színvonalú gyógyító munkát végezhessünk.
Mindkét kórház eddig is, és a jövőben is nagy hangsúlyt helyez a járóbeteg szakellátást végző ambulanciák széleskörű működtetésére is, melyek a gyógyító osztályok munkáját nagymértékben segítik. Ezen belül több, csak nálunk található szakambulanciát működtetünk, melyek elérhetőségeit megtalálja honlapunkon.
Forduljon hozzánk bizalommal.
Tisztelettel:
Dr. Radnai Zoltán
főigazgató